Pénzt ígér a leendő olimpiai bajnokoknak az egyik nemzetközi sportszövetség
Az atlétikai versenyszámok győztesei fejenként 50 ezer dollárt kapnak a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől.
Az atlétikai versenyszámok győztesei fejenként 50 ezer dollárt kapnak a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől.
A kétszeres olimpiai bajnokot, Caster Semenyát 18 évesen nemvizsgálatnak vetették alá és tesztoszteroncsökkentő kezelésre kényszerítették, miután megnyerte a 800 méteres síkfutás világbajnoki döntőjét. Most egy interjúban idézte fel ezt az esetet, valamint a későbbi küzdelmeit.
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke levélben fordult a budapesti rendezésről készült nemzetközi szerződést aláíró magyar felekhez, azaz a magyar szövetséghez (MASZ) és a magyar kormányhoz, amiben jelezte, november végéig választ vár a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatban.
Caster Semenya dél-afrikai futó hiperandrogenizmussal küzd, és riválisai szerint emiatt tisztességtelen előnyhöz jut a versenyeken. Elképzelhető, hogy gyógyszert kell szednie, ha továbbra is versenyezni akar.
Doppingolásért örökös eltiltást kapott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF) Sztanyiszlav Jemeljanov orosz gyalogló.
A kétszeres olimpiai bajnok korábban élesen bírálta a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget. A szervezet közben január végéig meghosszabbította három korábbi tisztségviselőjének felfüggesztését.
Már látszik az oroszokon az együttműködési hajlandóság, de még nem tettek eleget ahhoz, hogy a nemzetközi atlétikai szövetség feloldja az orosz sportolókat sújtó versenytilalmat.
A moszkvai doppingellenőrző laboratórium volt igazgatójának kihallgatását kérte az amerikai hatóságoktól az orosz Nyomozó Bizottság. Grigorij Rodcsenkov az Egyesült Államokban él, nem sokkal azután ment oda, hogy lemondott.
A BBC értesülései szerint az Adidas sportszergyártó megszünteti együttműködését a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF).
Papa Massata Diack gyanú szerint, egymillió eurót fogadott el az oroszoktól azért, hogy atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra.
Az amerikai Eugene pályáztatás nélkül kapta meg a rendezés jogát a nezetközi szövetségtől, a francia pénzügyi ügyészség vizsgálatot kezdeményezett, meglehet nem csitul az atlétikai szövetségen belüli korrupciós botrány, ami elérheti nem csak a régi, hanem az új elnököt is. A futball után az atlétika is beszennyeződött?
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség változtatott augusztusi álláspontján, s úgy döntött, világcsúcs marad a jövőben is a brit Paula Radcliffe 2:15:25 órás maratoni eredménye.